A Napi Gazdaság szerint még a piackutatók is szeretnének többet megtudni arról, hogy vajon a nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi láncok által akciózott termékek mekkora aránya kerül - valamivel drágábban - a független kereskedők boltjainak polcaira. A lap által megkérdezett szakértők még csak megbecsülni sem merték, hogy milyen összeg duplikálódik így a nagyjából évi 3 ezer milliárd forint forgalmú élelmiszerpiacon.
A Világgazdaság beszámol arról, hogy konszenzusos módosító indítvánnyal változtatná meg a kormány eredeti álláspontját a forgalomba hozatali borjárulék elosztásával kapcsolatban a Parlament mezőgazdasági bizottsága. A Fidesz és az MSZP egyetért abban, hogy az ágazati befizetések felhasználásakor ne növekedjen az állami minőségellenőrzési összeg a piacbővítésre szolgáló marketingkassza rovására.
Hatalmas volatilitás mellett jelentős gyengülést mutatott az első negyedévben a forint árfolyama mind az euróval, mind a dollárral szemben - olvasható a portfolio.hu elemzésében. A tőzsdei cégek szempontjából roppant fontos záró értékek kiugróak voltak, melynek pozitív profit hatása az Egis és a Richter esetében hatalmas lesz majd az első negyedéves gyorsjelentésekben.