Nincs egységes uniós szem: mi alapján ítél meg minket az EU?

Infostart
2009. május 4. 10:50
Magyarország megítélésén nem ront jelentősen az, hogy az Európai Unió segítségére szorul a gazdasági válság idején - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóris György a BruxInfo uniós szakértője. Hozzátette: az Európai Unió az alapján alkot véleményt a tagjairól, hogy a közösség tagjaként egy ország mennyire kiszámítható, stabil és tarja-e magát a megállapodásokhoz. Egységes uniós szem ugyanakkor nem létezik.

Nem minden országot néznek egyformán, nem biztos, hogy ha már bennt vagyunk az EU-ban, akkor már tagországként is úgy elemeznek minket, mint korábban, hogy lássák, hol tartunk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóris György, a BruxInfo ügyvezető igazgatója, uniós szakértő. Azaz nem vagyunk olyan fontosak, hogy minden rezdülésünkre figyeljenek.

A rossz magyar szereplésre ugyanakkor valahol némi mentség, hogy a korábbi mintaállam, Írország is hatalmas bajba került. Az eurozóna tagjai sok olyan segítséget megkapnak, amit az azon kívüli tagok nem kapnak meg. A tagok kötvénykibocsátásait az Európai Központi Bank átveszi, a forintban jegyzet kötvényeket viszont nem, ami önmagában már nagy hátrány - és még sok ilyen apró különbségtétel van - fejtette ki Fóris György.

Hozzátette: ettől még nem feltétlenül rendül meg Magyarország megítélése. A 2002-es kampány óta az annak hangneme miatt romló közérzethez hozzájárul a romló életszínvonal és a romló gazdasági környezet. Az emberek, a környezet rossz vélekedése kivetül arra, hogy miként ítélnek rólunk.

Fóris György rámutatott: nem tud minket egy szemmel szemlélni az EU, egyrészt nem mindenkit néznek egyformán, mivel nem minden ország ugyanolyan fontos. És nem mindenki ugyanazt nézi az EU-n belül, mivel nincs egységes uniós szem. Az unió egy intézményekkel kitöltött keret, amiben van még 27 tagország, nem pedig egységes massza. A tagállamok közösen kitalálnak dolgokat, egyeztetnek róla, és amikor konszenzus alakult ki, azt elnevezik Európai Uniónak - vázolta a BruxInfo ügyvezető igazgatója.

Akkor lenne ilyen szem, ha minden évben kiállítanának egy bizonyítványt a tagállamokról, és ezt megvitatná az Európai Parlament, a bizottság, és elfogadná a 27 állam- és kormányfő - jegyezte meg.

Szerinte inkább azt kell figyelni, hogy általában egy EU-tagságnál mit szoktak nézni. Ezen ismérvek között van, hogy egy új ország fogadja el és viselkedjen a közös értékek szerint: jogállamiság, szabadpiac, demokrácia. Majd pedig: legyen kiszámítható, stabil, hajtsa végre, amiben egyszer már megállapodtak, és legyen csapatjátékos.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fóris György 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Fóris György 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást