Gumibotot kapnak a közterület-felügyelők

InfoRádió / MTI
2009. május 4. 15:02
Gumibotot kaphatnak a közterület-felügyelők, biztonságosabbá válhatnak a sportesemények, és szigorúbban büntetnék a fegyveres rablások elkövetőit a büntető törvénykönyv módosítása után - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics Tibor hangsúlyozta: a változtatásnak két fő célja van; egyrészt a szigor és a büntetési tételek növelése, másrészt a sértettek fokozottabb védelme. A miniszter szerint a Fidesz "három csapás" elnevezésű javaslata nem illeszkedik az alaptörvényhez, mert elvonja a bíróktól a mérlegelés lehetőségét.

A büntető törvénykönyv módosítása a két nyomtávú büntetőpolitika megvalósítását szolgálja. Egyrészt nagyobb szigorra, súlyosabb büntetésekre van szükség, másrészt fontos a sértettek védelme - közölte Draskovics Tibor.

A miniszter beszámolt arról is, hogy az év első három hónapjában a bűncselekmények száma negyedével csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, ez azt jelenti, hogy valamivel több mint 80 ezer bűncselekmény vált ismertté.

A csökkenés az ország valamennyi megyéjében érzékelhető. Az erőszakos bűncselekmények száma összességében csökkent, a rablások száma azonban emelkedett - hangsúlyozta Draskovics Tibor.

A kormány új stratégiája működőképes, eredményes, rövid időn belül is eredményeket hozott. Bizonyos bűncselekmények elkövetőivel szemben határozottabban kell fellépni - tette hozzá. A rendőrség láthatóvá és elérhetővé tétele az egyik cél. A másik a Btk. módosítása - mutatott rá.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Zoltán összeállítása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Draskovics Tibor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást