Eddig a gazdálkodóknak csak mintegy a harmada nyújtotta be az egységes területalapú támogatásra vonatkozó kérelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, pedig az igénylések beadásának határideje május közepén lejár.
Soproni Horváth Lajos, az hivatal sajtófőnöke elmondta: az egységes területalapú támogatási kérelem elektronikus benyújtását mintegy 200 ezer gazdálkodótól várják.
Hozzátette: ezért arra kérik az érintetteket, hogy minél előbb keressék fel a falugazdászokat vagy az agrárkamarai tanácsadókat, ha segítségre van szükségük. Ebben az évben az előzetes számítások szerint a gazdálkodók egy hektárra vetítve 43 ezer forint támogatásra számíthatnak a tavalyi valamivel több mint 42 ezer forinttal szemben.