Privatizációs ügyletekben indult eljárás: 15 milliárdot bukhatott az állam

Infostart
2009. április 30. 16:07
Legalább 15 milliárd forint értékben tárt fel szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék négy egykori állami vállalat privatizációjánál. A szervezet szerint a Bábolnai Élelmiszer-ipari Rt., a MOL, az FHB Bank és a lóversenyfogadásokat szervező cég eladása is kifogásolható. A Fidesz felszólította a kormányt a folyamatban lévő privatizációs ügyletek leállítására.

Hűtlen kezelés miatt nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda négy egykori állami cég privatizációjával összefüggésben. A nyomozás az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján indult.

A gyanú szerint az államnak 15 milliárd forint kára származott 2004 és 2007 között, amikor az ÁPV Rt. eladta a Bábolnai Élelmiszeripari Rt-ben, a Molban, a Földhitel- és Jelzálogbankban, valamint a lóversenyfogadást szervező kft-ben lévő állami tulajdont.

A szervezet igazgatóhelyettese az InfoRádiónak elmondta: a legnagyobb kár a bábolnai cég magánosításakor keletkezett. Podonyi László szerint a vállalatot gyakorlatilag a döntéseket utólag jóváhagyó kormányhatározatokkal irányították.

Mint elmondta: 1998-ban még több mint negyvenmilliárd forint volt a Bábolna eszközértéke, és tízmilliárd a forgóeszköze, ami 2007 végére elveszett. Közben pedig még jelentős állami támogatásokat is kapott. Azaz negyvenmilliárd forint vagyonveszteség mutatható ki. Amikor nem is volt előzetes kormányhatározat, minden tranzakciót jóváhagyattak utólagos kormányhatározatokkal, mivel a kormány hajlandó volt ezt megtenni a vagyoncsökkentés mimimalizálása érdekében.

Az Állami Számvevőszék kifogásolja a Lóversenyfogadást Szervező kft privatizációját is. Leginkább pedig azt, hogy az ÁPV Rt. kilencszázmillió forinttal megemelte a cég alaptőkéjét, közvetlenül az eladás előtt úgy, hogy ennek megtérülését alaptalan feltételekhez kötötte.

Gond volt a Földhitel- és Jelzálogbank, valamint a Mol eladásával is, a számvevőszék helyettese az InfoRádiónak hangsúlyozta: nem a magánosítással volt baj, sőt az FHB privatizációja kifejezetten előnyös volt, sokkal inkább az ezeket előkészítő költségekkel.

Kifejtette: az FHB és a Mol privatizációja abból a szempontból érdekes, hogy a felmerült tanácsadói díjak, tehát az értékesítés díjának az elszámolásával volt probléma. A tanácsadói feladatok között ugyanis átfedések voltak. Ugyanazt a munkát több társaságnak is kifizették, így négyszázmillió forintra rúgott a közreműködői díjak összege.

Az FHB eladása egy nap alatt ment végbe, a privatizáció átláthatatlan volt, így a mai napig nem állapítható meg a bank valódi tulajdonosi köre.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást