Iskolakezdésig átadják a felújított Thököly utat

Infostart
2009. április 24. 13:27
A főpolgármester szerint lelassult az útfelújítások tempója a különböző nagyberuházások miatt. Idén a tervek szerint 36 kilométernyi útburkolatot újítanak fel összesen 43 útszakaszon. A 2010-ig szóló programban több mint 530 kilométernyi út felújítása szerepel.

A Podmaniczky program keretében 2005 és 2008 között az önkormányzat kezelésében lévő 1000 kilométernyi hosszúságú úthálózat több mint 42 százalékát újítják fel.

2009-ben a tervek szerint 43 útszakaszon zajlik majd felújítás. Ezen felül idén a Fővárosi Önkormányzat megkezdi a 2010-es program előkészítését is, azaz a tervezés és a kivitelezés közbeszerzési eljárásainak lefolytatását. A jövő évben összesen 75 kilométernyi út felújítását tervezi a főváros, ami 87 fontos útszakaszt érint.

Az I. ütemben 20 útszakasz felújítása kezdődött meg, és várhatóan július közepéig befejeződnek ezek a munkák.

Április közepén kezdték meg a XIII. kerületi Gogol utca, a Hegedűs Gyula és a Váci út felújítását is. Lemarják a régi útburkolatot, két rétegben aszfaltoznak, újjáépítik a buszmegállókat. Elkezdődött a III. kerületi Jablonka út felújítása is, itt 1250 méteren lemarják a régi útburkolatot, két rétegben aszfaltoznak. A kivitelezés teljes ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítani.

Ezen kívül még számos kerületben, így a XI. kerületi Hengermalom úton, a XVI kerületi Sződliget utcában vagy a XXII kerületi Nagytétényi úton is számítani kell útfelújítási munkálatokra. Ezeket várhatóan július közepén adják át a forgalomnak.

Az úgynevezett második ütemben 23 útszakasz kerül sorra. Ezeket az iskolakezdésig adják át. A program keretében felújítják a Budai Alsó Rakpartot, a Thököly utat, valamint a Ferihegyi út egy-egy jelentős részét. Megújul a Budakeszi út és a Baross utca egy-egy szakasza is.

A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint 2010-ben további 75 kilométernyi út megújítása várható. A tervek szerint sorra kerül a várbusz útvonala, a Bem József utca, a Megyeri út, Etele út a Róbert Károly körút a Kamaraerdei út, a Nagy Lajos király útja, valamint az Állatkerti körút is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást