Miért van olyan sok ember az állami cégek felügyelőbizottságában?

Infostart
2009. április 7. 06:15
Sok állami cégnél muszáj a törvényben előírt minimumnál nagyobb létszánú felügyelőbizottságot vagy igazgatóságot felállítani - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője. Száraz Gábor az InfoRádiónak úgy fogalmazott: nem urizálnak, hanem a munkavállalók érdekeit tartják szem előtt.

A miniszterelnök október harmincadikán azt kérte a Vagyongazdálkodási Tanácstól, hogy a 2009. évi üzleti tervek meghatározásánál vegyék figyelembe - akár az üzleti eredmény rovására is - azt, hogy elsődleges a munkahelyek megőrzése, és azonnali hatállyal, tíz százalékkal csökkentsék az igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíját.

Mindez meg is történt 2009. december 31-i határidővel. Azaz idén a tavalyihoz képest 10 százalékkal csökkentek a tiszteletdíjak - mondta az InfoRádiónak Száraz Gábor.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy e testületeknek minimum három főből kell állniuk, és az fb-tagok harmadának a munkavállalókat kell képviselnie. Mivel az, hogy hány főt jelent egy-egy harmad, a tulajdonosok számától is függ, így sokszor sokkal nagyobb a testületek létszáma a minimumnál.

Ez nem urizálás, a jogszabály a munkavállalók érdekében született - szögezte le Száraz Gábor.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást