BKV: A bérekről megállapodtak, de a HÉV miatt még sztrájkolhatnak

Infostart
2009. március 16. 17:58
Megállapodott a BKV menedzsmentjével a sztrájkot hirdető tizenegy szakszervezet az idei bérfejlesztésről. A fizetések miatt tehát idén már biztosan nem lesz sztrájk a cégnél; a HÉV kiszervezése miatt azonban még lehet munkabeszüntetés.

A gazdasági válság is jelentősen közrejátszott abban, hogy a BKV és a korábban sztrájkot meghirdető 11 szakszervezet megállapodott a béremelésről - mondta az InfoRádiónak a közlekedési társaság vezérigazgatója. Kocsis István közölte, a dolgozók fizetését öt százalékkal emelik meg, az év végi juttatás összege pedig 45 ezer forint lesz.

A cégnél sokan jogosultak a korkedvezményes nyugdíjra. A BKV a tervezett 350 fős létszámcsökkentést csak ezek körében, közös megegyezéssel hajthatja végre. A vezérigazgató nem mondta meg, hogy összesen mennyi pluszpénzt fizetnek ki a több mint 12 ezer dolgozónak, de azt igen, hogy miből: van a BKV-nak árbevétele és állami normatív árkiegészítése, de hozzátette: a BKV alulfinanszírozott, és az idei évben megpróbálják, hogy ne növekedjen a cég hitelállománya.

Minden BKV-dolgozó 10-20 ezer forinttal kap többet havonta a most megkötött egyezségnek köszönhetően - ezzel a cég éves bérköltsége majdnem 40 milliárd forintra nő, mondta az InfoRádiónak a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. Gulyás Attila hangsúlyozta, a HÉV kiszervezése miatt még lehet sztrájk, mert arra vonatkozóan hatástanulmányt és biztosítékokat nem kaptak a cégtől.

Ráadásul a mostani bérmegállapodást is külön-külön meg kell kötni az egyes munkaterületeken, így lesznek helyi szintű bértárgyalások, vagyis a most megkötött megállapodást helyi szintekre (igazgatóságokon, főmérnökségeken, szakszolgálatokon) kell lebontani - mondta Gulyás Attila, aki hozzátette: mindenki számára vállalható megállapodás született.

A BKV szóvivője korábban azt mondta, hogy a HÉV kiszervezéséről még nem döntöttek. Kiricsi Karola hozzátette, hogy a tervezett ügylet nem sérti a munkavállalók érdekeit, de ettől függetlenül a cég mindenről tájékoztatja a szakszervezeteket.

A bértárgyalásokkal párhuzamosan a BKV az év végén lejáró kollektív szerződésről is egyeztetett az érdekképviseletekkel. Kocsis István vezérigazgató bízik abban, hogy erről is meg tudnak állapodni. Szerinte mindenkinek az érdeke, hogy a kollektív szerződés modernebb és egyszerűbb legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gulyás Attila, a VTDSZ elnöe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Herczeg Zsolt összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást