Az MSZP jövő héten sem szavazza meg a főbírót

Infostart
2009. február 17. 07:50
Jövő hétfőn szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára újrajelölt Havasiné Orbán Máriáról. A Győri Ítélőtábla elnöke legutóbb nem kapta meg a kétharmados többségű támogatást, és információink szerint az MSZP továbbra sem látná szívesen a jelöltet a főbírói székben. A Fidesz - ahogy decemberben - most is igennel szavaz majd.

Havasiné Orbán Mária feltehetőleg a jövő hétfői szavazáson sem kapja meg a kétharmados többséget a parlamentben. Az ok ugyanaz, mint decemberben, az első szavazáskor. Az MSZP így tiltakozik a köztársasági elnök jelölési gyakorlata ellen.

Bár az alkotmány szerint az államfőnek nincs egyeztetési kötelezettsége a pártokkal, de Sólyom László elődei mindig kikérték a pártok véleményét egy-egy jelölttel kapcsolatban.

Az InfoRádió értesülései szerint a szocialisták mélyen felháborodtak a köztársasági elnök decemberi nyilatkozatán, amit az első szavazás után tett. "Megmagyarázhatatlan, felelőtlen és kártékony döntés született. Azok az érvek, amik a Magyar Szocialista Párt részéről elhangzottak, szégyellni valóak" - fogalmazott akkor Sólyom László.

A decemberi szavazás előtt a frakció a képviselők lelkiismeretére bízta, hogyan szavaznak. Szocialista forrásunk szerint a jövő héten várhatóan még az a körülbelül 50 MSZP-s képviselő sem támogatja majd a jelöltet, aki az első szavazáson igennel szavazott.

További felháborodást okoz szocialista berkekben, hogy az államfő szerintük kettős mércét alkalmaz, azaz bírálja az MSZP-t egy-egy szavazás után, de a másik oldallal ugyanezt nem teszi meg hasonló helyzetben, ráadásul elvárja a pártoktól, hogy őt ne kritizálják.

A Fidesz támogatja a jelöltet

Értesüléseink szerint emellett Havasiné Orbán Mária személyével is baja van az MSZP-nek. Szemére vetik például azt, hogy nem beszél idgen nyelvet, de azt is - ahogy Bárándy Gergely képviselő korábban fogalmazott -, hogy a főbírójelölt "túl gyorsan akar változtatni". Az a tény viszont, hogy Havasiné Orbán Mária unokaöccse a Fidesz sajtófőnöke, állítólag nem befolyásolja a szocialistákat.

Sólyom László köztársasági elnök azt kérte a pártoktól, hogy a jövő hétfői szavazás előtt hallgassák meg a jelöltet. Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője az InfoRádiónak azt mondta, ezt meg is tették hétfőn.

"Az előző választáson is már egyértelmű volt az álláspontunk, mi támogatjuk az elnökjelölt asszony elképzeléseit, és most a megbeszélésen is ez vált nyilvánvalóvá. A frakcióban most is egyhangú a támogató vélemény. A mi részünkről komolyabb bonyodalomra nem kell felkészülni" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Úgy tudjuk, az MSZP is eleget tesz az államfő kérésének, és a következő frakcióülésre meghívják Havasiné Orbán Máriát.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást