Újabb milliárdokba kerülhet az egykori kórháztörvény

Infostart
2009. február 16. 12:06
Két és fél milliárd forint kártérítést és a kórházi ágyszámok újraosztását követeli a Békés Megyei Önkormányzat fideszes elnöke. A politikus azután döntött így, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter 2007-ben hozott rendeletét a kórházi ágyszám csökkentésről. Akkor országosan 15 ezerrel lett kevesebb ágy az intézményekben. Domokos László az InfoRádiónak azt mondta: egyeztetést szeretne a teendőkről Székely Tamás jelenlegi egészségügyi tárcavezetővel.

A korábbi egészségügyi miniszter 2007 márciusában született határozata értelmében a gyulai Pándy Kálmán megyei kórház aktív ágyainak számát 22 százalékkal, 230 ággyal csökkentették. Megszűnt az önálló tüdőkórház is, amely beolvadt a megyei kórházba, de ugyanígy járt a nagyszénási drogambulancia is. Domokos László azt mondta: ezzel a 400 ezer embernek otthont adó megye minden negyedik aktív ágya megszűnt.

Mindez a megyei közgyűlés elnökének számításai szerint 2,5 milliárd forintos kárt okozott békési egészségügyi ellátóknak. Mint mondta, az elmúlt 22 hónap bevételkiesése 1,9 milliárd forint volt, emellett a tüdőkórház részleg további 100 millió forintos veszteséget halmozott fel, a kényszerű átszervezések pedig 500 millió forintos költséget jelentett.

Az Alkotmánybíróság ugyan hatályon kívül helyezte a Molnár Lajos féle törvényt, ám Domokos László azt állítja: a miniszteri határozat még mindig érvényben van, mivel az intézmények megszűntek, illetve osztályok zártak be, és csökkent az ágyak száma.

Az LB döntésével azt hangsúlyozta: a Békés Megyei Önkormányzat mint felperes által sérelmezett határozatokból nem állapítható meg, hogy az egészségügyi miniszter tiszteletben tartotta a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog elvét. A bíróság ezért hatályon kívül helyezte a miniszter döntését és új eljárásra kötelezte az alperest.

Az egészségügyi tárca minderre egyelőre egy közleményben reagált, eszerint az LB februári döntése nem kötelezte új eljárásra a minisztériumot. Mint írták, a Fidesz állításával szemben az Alkotmánybíróság még tavaly szeptemberi döntésében kimondta, hogy a kórházi kapacitásokat szabályozó 2006-os törvény egésze nem sérti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Hozzátették: az Ab tavalyi döntése ezenfelül visszamenő hatályú rendelkezést nem tartalmazott, kizárólag a jövőre nézve tett megállapításokat.

Az Egészségügyi Minisztérium az Alkotmánybíróság útmutatása alapján átdolgozta az egyes egészségügyi tárgyú törvények rendelkezéseit, melyek 2009. január 1-jén léptek hatályba. Az LB decemberi döntése még a módosított törvény hatályba lépése előtt született. A Legfelsőbb Bíróság két februári döntése már nem kötelezte a minisztert új eljárás végrehajtására, hiszen január elsejétől a jogszabályi háttér megváltozott, így már nem teszi lehetővé a miniszter számára a hivatkozott határozatok újbóli meghozatalát.

A közlemény külön kitér arra is, hogy a bíróság ítélete semmilyen kártérítést nem tartalmaz.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást