A hétfői parlamenti ülés kezdetén mandátumigazolás után leteszi a képviselői esküt Bácskai János. A fideszes képviselő nyerte a ferencvárosi időközi választást, amelyet Gegesy Ferenc SZDSZ-es képviselő lemondása miatt írtak ki.
Gyurcsány ötödször indítja az évet
Gyurcsány Ferenc ötödik évindító beszédében az adó-, a szociális-, és foglalkoztatási rendszer átalakítását ismerteti. Erre a felszólalás időtartamától függően reagálhatnak 5-5, vagy 8-8 percben a frakciók. A kormányszóvivő vasárnap azt mondta, a miniszterelnök a program irányához és a nagyságrendjéhez ragaszkodik, de az intézkedések még formálhatók a pénteken folytatódó egyeztetéseken.
A miniszterelnök ígérete szerint az átalakítások az elmúlt húsz év legátfogóbb reformjai lesznek. A pártelnök-kormányfő a hétvégén formális szavazást kért a javaslatcsomagról, amely egyhangú támogatást kapott az MSZP elnökségétől, frakciójától és a kormány tagjaitól is.
A csomag legnagyobb részét képező adóátalakítás néhány pont kivételével úgy fog lezajlani, ahogy arról korábban elsőként az Index beszámolt. Az eredeti elképzeléshez képest különbség, hogy mégsem változik a munkáltatók által a munkavállaló után fizetendő havi 1950 forintos eho (korábban 5100 forintra tornászták volna fel júliustól). A másik eltérés, hogy 6 helyett 5 százalékponttal csökkent
a munkáltatók által fizetett összes járulék.
Emelkedő kulcsok és sávhatárok
Már idén júliustól az alsó szja-kulcs 18-ról 19 százalékra nő, ám a határa évi 1,7 millió forintról 2,2 millióra, majd jövő januártól 3 millióra tolódik ki. A felső kulcs a mai 36 helyett 38 százalékos lesz, és megszűnik a szolidaritási adóként elhíresült magánszemélyek különadója. Szintén a személyi jövedelemadót érintő lépés, hogy jövőre a kormány elhatározása szerint megszűnnek az adómentes juttatások, benne egyebek mellett az üdülési csekk, étkezési utalvány, iskolakezdési támogatás.
A jövedéki adóemelés átlagosan 5-7 százalékos lesz a három fő termékcsoportnál, vagyis az alkoholoknál, üzemanyagnál, cigarettánál. A munkahelymegtartást, illetve -teremtést segíti a már említett 5 százalékpontos járuléklefaragás, ám idén csak a minimálbér duplájáig lesz ez érvényben, jövőre már általános lesz a járulékcsökkentés.
Az áfa normál kulcsa már júliustól 20-ról 23 százalékra nő. A társasági adó is 19 százalék lesz januártól a mai 16 helyett, és szélesebb alapra vetik ki ezt a nagyobb adóterhet, miközben a céges különadó megszűnik. A jövedéki adóemelés átlagosan 5-7 százalékos lesz a három fő termékcsoportnál, vagyis az alkoholoknál, üzemanyagnál, cigarettánál.
Nyugdíjkorhatár-emelés
A tervek között az is szerepel, hogy 2016-tól 2024-ig, azaz nyolc év alatt a mai 62 évről 65 évre emelné fokozatosan a nyugdíjkorhatárt, úgy, hogy az évente négy hónappal lenne magasabb. A nyugdíjat érintő változás az is, hogy 2010-től a 13. havi nyugdíj beépülne a járandóságba, az újonnan nyugdíjba lépők pedig már nem kapnák meg ezt a juttatást.
Megadóztatják a gyest és a gyedet
A családi pótlékot, a gyest és a gyedet is felbruttósítják, és teszik adóterhet nem viselő járandósággá, így ezeket a megemelt juttatásokat lényegében 19 százalékos adóval sújtják - aminek eredményeként az alacsony jövedelműek egy fillérrel sem járnak rosszabbul a mai állapothoz képest, ám az átlagbér felett keresők nettó módon már kénytelenek lesznek valamennyi juttatásról lemondani.
A gyednél változás lesz, hogy fél év helyett ezentúl legalább egy éves biztosítotti viszony kell a terhesség előtt a gyedre való jogosultsághoz, és azt ugyanolyan hosszú ideig - de legfeljebb két évig - kapja az érintett, amilyen hosszú ideig fennállt a terhesség előtt a biztosítotti jogviszony.Az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések után, egyszerű többséggel, nyílt szavazással, egyenként választja meg az Országgyűlés a Költségvetési Tanács három tagját.
Az új testület elnöki posztjára jelölt Kopits György, illetve a tanács tagjainak jelölt Török Ádám és Oblath Gábor is egyhangú támogatást kapott a költségvetési bizottságban.
A tanács tagjainak eskütétele után dönt a parlament a köztársasági elnök által tavaly decemberben megfontolásra visszaküldött, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosításáról.
A házelnök által javasolt napirendben szerepel az állami vagyonról szóló törvényjavaslat Répássy Róbert (Fidesz) által kezdeményezett módosításának tárgyalása is, ám kérdéses, hogy valóban megkezdődik-e a vita. A javaslat általános vitára bocsátását ugyanis a költségvetési bizottság többsége, az MSZP és az SZDSZ szavazataival, nem támogatta.