Hankiss: A cigányságot a Kádár-rendszer süllyesztette segédmunkássá

Infostart
2009. február 11. 10:15
Hankiss Elemér szociológus szerint a Kádár-rendszer süllyesztette segédmunkássá a korábban több mesterségben és a kereskedelemben is jeleskedő cigányságot. A romák azért szorulnak segélyre, mert ma már nincs szükség a korábbi méretekben a segédmunkás tömegekre - hangsúlyozta az InfoRádiónak.

Korábban sokkal pozitívabb volt a cigányok és a magyarok kapcsolata, amely igazán a Kádár-rendszerben romlott meg - mondta Hankiss Elemér az InfoRádiónak, hozzátéve: a romák még a középkorban több mesterségben és a kereskedelemben is jeleskedtek.

A Kádár-rendszer azonban "árokásó, nyomorult segédmunkásokat csinált belőlük", és megfosztották őket korábbi tudásuktól - véli a szociológus.

Ma már nincs szükség segédmunkástömegekre, így a romák munka nélkül maradtak, és rászorulnak a társadalomra - így érthető, hogy rengeteg a konfliktus, mondta a társadalomtudós, aki szerint a romák sajátos kultúrájuk miatt nem tudnak asszimilálódni. Hozzátette azonban, hogy ez talán nem is kell, és jó az, ha megőrzik saját kultúrájukat. Úgy véli, az egyik megoldás az lenne, ha újraélesztenék és tartalommal töltenék fel a cigányság hagyományos szerveződéseit.

Ki kell jönni a mocsárból

Benne vagyunk a mocsárban, ahonnan ki kellene emelnünk magunkat - mondta Hankiss Elemér, hozzátéve: egy Új Reformkor nevű mozgalmat kezdeményeznek, amelynek keretében megpróbálnak minél több embert arra serkenteni, hogy tegyenek valamit saját környezetükben, a falujukért, a városukért, az emberekért, és kezdjenek el gondolkodni az ország sorsán.

A szociológus kifejtette: polgári kaszinókat szeretnének létrehozni, ahova nem panaszkodásra és üres beszélgetésre invitálják az embereket, hanem érdemi párbeszédre.

Hankiss Elemér úgy véli: ma a bonyolult piacgazdasági demokrácia részben hasonló hatással van az emberekre, mint a diktatúra, amely "infantilizálja, és gügyögő buta gyerekekké teszi az embereket", ahelyett, hogy felelősségteljes, autonóm felnőttekként viselkednének.

A társadalomtudós szerint ma az emberekre a szorongás a jellemző, márpedig a szorongás is egyfajta infantilizmus - ezen a helyzeten túl kell lépni.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hankiss Elemér 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hankiss Elemér 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást