Tölgyessy: Bármikor beszakadhat a jég Gyurcsány alatt

Infostart
2009. február 6. 08:56
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő az árvízi hajós szerepében tetszeleg, a válság kezelőjeként viselkedik, a kis pártok pedig a parlamenti kieséstől tartva nem tesznek a helyzet ellen. A Fidesznek egyszer lehetett volna alkalma megbuktatni a Gyurcsány-kabinetet a koalíciós szakítás után, Surányi György korábbi jegybankelnök révén - emelte ki. A politikai elemző beszélt arról is, hogy sok tekintetben a következő kormánynak lesz a legnehezebb feladata a rendszerváltás óta.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az újabb reformtervekkel úgy jelenik meg a közvélemény előtt, mint árvízi hajós, mint válságkezelő - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a Deák Ferenc Közéleti Klub estjén tartott előadásában. Hangsúlyozta: a miniszterelnök célja, hogy nála maradjon a politikai kezdeményezés, de ettől még bármikor beszakadhat alatta a jég.

A politikai elemző szerint az a valószínű, hogy a kispártok, félve attól, hogy kiesnek a parlamentből, az utolsókig fenntartják a mostani állapotot.

Ebben a helyzetben nehéz okosat mondani a jobboldalnak - emelte ki Tölgyessy Péter, aki szerint volt egy pillanat, amikor a jobboldal mondhatott volna okosabbat, mint a "Gyurcsány takarodj!" imamalomszerű ismételgetését. Kifejtette: amikor az SZDSZ a koalíciós szakítás után szakértő kormányt javasolt, a Fidesznek elő kellett volna állnia egy ilyen névvel, és Surányi György volt jegybankelnökre nehéz lett volna nemet mondani.

Ha az SZDSZ megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor új helyzet van és egy olyan miniszterelnök, akihez a Fidesz már tud viszonyulni, mert jelenleg egy javaslatot sem tud elfogadni a legnagyobb ellenzéki párt Gyurcsány Ferenctől - mondta az elemző. Hozzátette: a Fidesz olyasmikre mond nemet, amikre igent kellene, és olyan javaslatokat tesz, amelyek nem tarthatók.

Korábban úgy tűnt, hogy a Fidesznek jó esélye van visszatérni a hatalomba, de most az egyik szélső lehetőség az, hogy az ellenzéki párt ebben a csapdahelyzetben olyan ügyetlenül politizál, hogy Gyurcsány Ferenc mégis befut, és megnyeri a következő választást - vélekedett Tölgyessy Péter, aki kiemelte: ennek ugyan nincs sok esélye, de nem lehetetlen.

A politikai elemző szerint a kormányfő feladata könnyű, ugyanis azokat a szavazókat kell újra megnyernie, akik az utóbbi két választáson a szocialistákra szavaztak, és ha ezt hiánytalanul teljesíti, akkor újra győzni tud. Ennél ugyanakkor valószínűbb, hogy az MSZP súlyos, vagy akár megsemmisítő vereséget szenved, és a kis pártok nem jutnak be a parlamentbe, és teljesen eltűnnek - fogalmazott.

Nem tudni, hogy a Fidesz mennyire lehet képes megoldani ezt a problématömeget - hangsúlyozta Tölgyessy Péter. Kifejtette: az ellenzéki párt sok olyan ígéretet tett, amelyek nem tarthatóak a válsághelyzetben, és ezt a politikai elemző nagy hibának tartja.

Tölgyessy Péter szerint sok tekintetben a legnehezebb feladata a következő kormánynak lesz a rendszerváltás óta. Sokan azt mondják, hogy van könnyű megoldás, de ha kiderül, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után egy évvel sem találja meg ezt, akkor a harag a párt ellen fordul. Ha a Fidesz nem képes megoldani a válságot, és nem tudja Szlovákiával versenyképessé tenni az országot, akkor bármit tehet, lehetetlen lesz a jobboldali kormányzást fenntartani - emelte ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást