Kiadható Magyarországnak az Aranykéz utcai gyanúsított

Infostart
2009. február 6. 16:30
Kiadható Magyarországnak a Prágában letartóztatott szlovák Jozef Rohác, akit emberölési kísérlettel gyanúsítanak. Azt még vizsgálják, hogy a férfinak van-e köze az 1990-es években történt magyarországi robbantásokhoz. Azt sem tudni még, hogy mikor hallgathatják ki a nyomozók.

Már befejődtek a csehországi büntetőeljárások a férfi ellen, ezért adható ki Magyarországnak Jozef Rohác. A prágai városi bíróság szóvivője a MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a bírósági döntés értelmében Jozef Rohácot három évre kitiltották a Cseh Köztársaság területéről, három évre eltiltották a motoros járművek vezetésétől és elkobozták a nála talált hamis iratokat.

A cseh hatóságok ittas vezetés és hivatalos iratok hamisítása miatt indítottak ellene eljárást. A bíróság döntése már hatályba lépett, vagyis az ítéletet azonnal továbbítják az Interpolnak, és azután már csak a testület csehországi és magyarországi részlegének megállapodásától függ, hogy mikor adják át a férfit a magyar nyomozóknak - mondta a szóvivő.

Ezért a kiadatási eljárás menetéről még semmit nem lehet tudni. Azt sem, hogy a férfi hol fogja letölteni a bűncselekmény elkövetéséért kiszabott büntetést.

A prágai városi bíróság már december elején döntött arról, hogy a férfi kiadható Magyarországnak, de Jozef Rohác a bírósági döntés ismertetése után panaszt nyújtott be a kiadatási döntés ellen. A szóvivő szerint azonban a férfi később visszavonta a fellebbezést. A közel egy évtizede bujkáló férfi tavaly október végén egy közúti ellenőrzés során bukott le Prágában. Elfogása óta a prágai börtönben van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 1997-ben elkövetett emberölési kísérlettel gyanúsítja a férfit - mondta Sass Oszkár sajtóügyeletes. Jozef Rohác neve felmerült több az 1990-es évek végén, Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekményekkel összefüggésben is, de ezeket még vizsgálják a nyomozók.

A magyar rendőrség szerint ezekben az ügyekben egyelőre csak tanúként fogják kihallgatni a férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság még 2000-ben, vagyis 9 éve számolt be arról, hogy a rendőrség a szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot és társait gyanúsítja több robbantásos bűncselekmény elkövetésével. A nyomozók akkor azt mondták, hogy a csoport számlájára tíz merénylet írható, amelyet 1998-ban követtek el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást