A tanárok most javítják a középfokú írásbeli felvételi dolgozatokat, ezért az eredmények egyelőre nem ismertek - mondta az InfoRádiónak az Oktatási Hivatal elnöke. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai és az eddigi információk azt mutatják, hogy tesztek jól szórnak, a többi figyelembe vehető szemponttal - tanulmányi eredménnyel, a diákok egyéni élethelyzetének értékelésével - kiegészítve megfelelő rangsorolási lehetőséget biztosítanak.
Bakonyi László közölte: ha az iskolák megfelelően állították össze a felvételikövetelmény-rendszerüket, nem kell sorsolással dönteniük arról, mely jelentkezőket veszik fel. Megjegyezte: a hat- és nyolcosztályos középiskolák több mint fele nem is tart felvételi vizsgát.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint ugyanakkor a felvételi feladatok annyira könnyűek voltak, hogy azokat a kiemelkedően tehetséges gyerekek többsége könnyedén megoldotta, így a vizsga nem szórta szét a mezőnyt, ezért kell majd sorsolni.
Az Oktatási Hivatal elnöke hozzátette: "olyan feltételezésről beszélünk, aminek alapját még nem láttuk az elmúlt években. Se tavaly, se tavalyelőtt nem volt szükség arra - legalábbis nem tudunk róla -, hogy az írásbeliztető intézmények bármelyikében sorsolással döntsenek arról, kiket vesznek fel."
Az iskoláknak anélkül kell rangsort felállítaniuk, hogy tudnák, a diákok hány iskolába jelentkeztek, vagy hanyadik helyen jelölték meg az adott intézményt. E lista alapján dől el, hogy az egyes tanulók hová nyernek felvételt - fűzte hozzá Bakonyi László.
Itt találja 6. osztályosok számára készült magyar és matematika felvételi feladatlapokat. A 8. osztályosoknak kiadott teszteket itt és itt nézheti meg.
Hanganyag: Sigmond Árpád