Átfogó átalakításba kezd a kormány a szociális rendszer területén is, és ezzel azt kívánja elérni, hogy a szolgáltatások és természetbeni juttatások aránya legyen nagyobb a pénzbeli segélyekhez képest - mondta az InfoRádiónak Török Zsolt MSZP-s politikus.
Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: nem a spórolás a cél, hanem az, hogy célzottan oda jusson a pénz, ahova szánják. Emlékeztetett rá, hogy a legrászorultabb gyermekek számára már most biztosítják a napi egyszeri meleg étkezést, és ezt akár a pénzbeli támogatások rovására is tovább kell fejleszteni, hogy ezek a gyermekek minden nap reggelihez, ebédhez és vacsorához jussanak.
A természetbeni támogatásoknak azért kellene sok esetben kiváltani a pénzbelieket, mert ez utóbbiaknál nem lehet pontosan tudni, valóban arra költik-e őket, amire szolgálnának - hangsúlyozta Török Zsolt.
A szocialista politikus elismerte azt is, az eddigi rendszerben nem lehetett igazán ellenőrizni, hogy a pénzbeli segélyt valóban a megadott célra használták fel.
A kormány szerint a családi pótlék bruttósítása a kisebb jövedelmű, sokgyermekes családoknak többletpénzt, a magasabb jövedelműeknek pedig minimális csökkenést eredményezne - fejtette ki az MSZP-s képviselő. Hozzátette: a társadalmi igazságérzet is azt diktálja, hogy a legvagyonosabbaknak ne kapjanak ugyanolyan családtámogatást, mint a rászorulók.
Török Zsolt beszélt arról is, hogy az MSZP szerint az idősek esetében inkább a házi segítségnyújtást kell fejleszteni, nem pedig a bentlakásos intézmények számát.
Hanganyag: Seres Gerda