Az eddigi vizsgálatok alapján Magyarországon nem került forgalomba a feltehetőleg szalmonellával szennyezett amerikai mogyoróvaj - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A hatóság közlése szerint az ügy fejleményei a www.mebih.hu honlapon is követhetők.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal adatai alapján elsősorban brit, dán, holland, ír és német vállalatok vásároltak a szennyezett termékből, amelyeket már visszahívtak az érintett piacokról.
Hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Államokban hétre emelkedett a szalmonellafertőzés halálos áldozatainak a száma.
A tavaly ősszel kezdődött járványban 43 szövetségi államban eddig összesen legalább 500-an betegedtek meg.