Drágul a BKV-bérlet

Infostart
2009. január 1. 11:00
Kilencezer forintot kell fizetni egy felnőtt BKV-bérletért január közepétől, egy vonaljegy pedig 290 forintba kerül. Az emelésből befolyt összeget a közlekedési vállalat adósságcsökkentésre, illetve új buszok beszerzésére fordítja - mondta az InfoRádiónak a BKV Zrt. szóvivője.

Átlagosan 7,9 százalékkal emelkednek a BKV árai 2009-ben - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat szóvivője, hangsúlyozva: ez csak egy átlagszám, hiszen például a családi jegyek esetében "csak" öt százalékkal emelkedett az ár.

Kiricsi Karola hozzátette: a BKV Zrt. minden évben emeli tarifáit. Ennek egyik oka az infláció, de egyéb gazdasági tényezők is szerepet játszhatnak az áremelés mértékének kiszámításában.

Január közepétől nemcsak az árak változtak meg, de új típusú jegyek és bérletek is megjelennek. Többek között bevezetik a Budapest-bérletet, amely a főváros közigazgatási határán belül nemcsak a BKV járataira, hanem vonatra és Volán-buszra is érvényes.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy a vonaljegyek nappal 60, az éjszakai járatokon pedig 90 percig érvényesek. Ráadásul egy vonaljegy váltásával akár át is lehet szállni a metróvonalak között.

Kiricsi Karola hangsúlyozta: a BKV az áremelésből befolyt összeget adósságcsökkentésre, valamint új buszok beszerzésére fordítja majd.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást