Ferihegyi sztrájk: kérhetnek kártérítést az utasok

Infostart
2008. december 12. 15:33
Sztrájk esetén is vannak jogai az utasnak, amelyeket a vele szerződésben lévő légitársasággal szemben kell érvényesítenie - mondta az InfoRádiónak a ferihegyi munkabeszüntetéssel kapcsolatban Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója.

Mindig ahhoz fordulhatunk, akivel szerződéses kapcsolatban állunk. Például ahhoz a légitársasághoz, amelytől a jegyet vettük - mondta az InfoRádiónak az Európai Fogyasztói Központ magyarországi igazgatója a ferihegyi sztrájk kapcsán.

A repülőtérrel a légitársaság áll szerződésben, így azt ők "bokszolják le", mi legyen a végeredmény - tette hozzá Morvay György, aki kifejtette: a légitársaság sztrájk esetén köteles biztosítani az utasnak a várakozás időtartamára az étkezést és frissítőket, esetleg szállást is, ha törlik a járatot, és így az utasok maradni kényszerülnek.

Díjmentesen kell biztosítani minden utasnak két telefonhívást, telex- vagy faxüzenetet, ezekről a lehetőségekről pedig informálni is kell az érintetteket. A sztrájkról viszont nem kell előre értesíteni az utast, kivéve, ha ezt az egyedi szerződés előírja.

Mindehhez hozzátette: akkor beszélünk utazási szerződésről, ha legalább két dolgot szolgáltat az utazási iroda, vagyis például nem csak a repülőjegyet vettük meg náluk, hanem a szállást is rajtuk keresztül foglaltuk. Annak hibás teljesítés esetén a polgári törvénykönyv szabályai lépnek életbe. Vagy csereszolgáltatást vagy visszafizetést, esetleg kártérítést kérhetünk.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást