Jövőre több mint 2 milliárd forint plusztámogatáshoz jut a magyar sport az idei tartalékalapokból - közölte a sportért is felelős önkormányzati tárca vezetője. Gyenesei István hozzátette: ezzel együtt 2009-ben 15 milliárd 700 millió forintot kap a terület.
A miniszter elmondta: ebből az összegből még idén átutaltak, illetve átutaltak 95 millió forintot a Pekingi Olimpián sikeresen szerepelt egyesületeknek; valamint 50 milliót a Magyar Olimpiai Bizottságnak.
Gyenesei István emlékeztetett arra: a gazdasági világválság miatt újramódosított költségvetésben a korábban tervezettnél mintegy 1 milliárd forinttal kevesebb pénzt irányoztak elő a sport-ágazatnak.
Hangsúlyozta: az, hogy a költségvetés mégis növekedett tavalyhoz képest, az elmúlt hónapok sikeres lobbitevékenységének köszönhető.