2004. december 5-én szavaztak a választópolgárok arról, hogy a határon túli magyarok kérelem alapján magyar állampolgárságot is kaphassanak-e. A referendumon valamivel több mint másfélmillióan támogatták a kedvezményes kettős állampolgárság bevezetését, az alkotmány szerint viszont az összes választópolgár negyede, azaz körülbelül kétmillió szavazat kellett volna az eredményességhez.
A határon túliak utólag leginkább azt nehezményezték, hogy a nem szavazatok aránya is csak alig volt alacsonyabb az igeneknél.
A népszavazást intenzív kampány előzte meg: az MSZP és az SZDSZ a nem szavazatokra buzdított, a Fidesz és az MDF pedig az igenekre. Szakértők szerint mindkét oldal érvelésében hazugságok és csúsztatások voltak.
A politikusok eltérően értékelték az eredménytelen népszavazást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a referendum estéjén azt mondta, a népszavazás elbukott, a kezdeményezők kudarcot vallottak. Hozzátette viszont, hogy tizenötmillió magyar érdekében akar politizálni.
Hiller István, az MSZP akkori elnöke örült, hogy nem szakadt ketté az ország, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke viszont az eredményt nézve azt mondta, ez már megtörtént.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a kormány cserbenhagyta a határon túliakat, de figyelmeztetett arra is, hogy az igenek voltak többségben.
Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyar szervezetek csalódottságuknak adtak hangot, egyöntetűen úgy vélték, a népszavazás sokat ártott a magyar nemzetnek.
Négy évvel ezelőtt a kórházprivatizáció leállításáról is voksolhattak az állampolgárok. Itt már egyértelműbb volt a különbség, az összes szavazásra jogosult választó 24 százaléka leállíttatta volna az egészségügyi intézmények magánosítását, ez ellen csak 12,5 százalékuk tiltakozott.