Újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek

Infostart
2008. december 3. 13:02
Újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette azt az ingatlanforgalmazót, aki áron alul értékelte fel az ingatlanokat a VII. kerületben. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az ügyészség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását is. Az ingatlan-értékbecslőt bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítják. Információink szerint a gyanúsított nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség november végén vette őrizetbe az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét.

Gál György a nyomozás eddigi adatai szerint 700 millió forintos kárt okozott a VII. kerületi önkormányzatnak és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelte meg egy vállalkozóval együtt.

A gyanú szerint a gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően rövid időn belül, jelentős haszonnal külföldi befektetőknek értékesíteni.

A főügyészség adatai szerint a bizottság elnöke és a vállalkozó megállapodtak abban, hogy az üzletember különböző cégeket hoz létre, ezeknek az élére családtagjai, ismerősei kerültek. Ezek a társaságok pedig a valós forgalmi érték alatt vásároltak meg az ingatlant.

Vádalku?

A nyomozók szerint Gál György azt is közölte a vállalkozóval, hogy mennyi pénzt kér egy-egy üzlet megkötése után. Ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek a 2003-ban és a 2004-ben. A vádhatóság szerint Gál György összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól.

A bizottsági elnök tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség hétfőn megszüntette az ügyben érintett vállalkozó előzetes letartóztatását. A vádhatóság szóvivője nem kommentálta azokat a lapértesüléseket, hogy a vállalkozóval vádalkut kötöttek. Több napilap is tudni véli, hogy a férfi vallomása alapján került sor Gál György őrizetbe vételére is.

Az InfoRádió értesülése szerint most újabb gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette azt az ingatlanforgalmazót, aki áron alul értékelte fel az ingatlanokat a VII. kerületben. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az ügyészség kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatását is. Az ingatlan-értékbecslőt bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat hamisítással gyanúsítják. Információink szerint a gyanúsított nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Az ügynek egyébként összesen nyolc gyanúsítottja van.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást