Az orvos helyett a szomszédot kérdezi a beteg

Infostart
2008. november 13. 08:08
Egyre bizalmatlanabbak és türelmetlenebbek az orvosokkal szemben a betegek - legalábbis ez derül ki a GfK Hungária legutóbbi, a témában végzett felméréséből. Az InfoRádiónak nyilatkozó piackutató szerint a páciensek egyre inkább fogyasztóknak érzik magukat, és túlzóak az elvárásaik.

A GfK LHS Healthcare felmérése az orvosok szemszögéből vizsgálta a betegellátást. Szeptemberben és októberben 170 orvost kérdeztek meg, az összesített adatokból pedig kiderült: türelmetlenebbek és bizalmatlanabbak a betegek, ami gyakran okoz nehézséget az orvosoknak.

A betegek olyan bizalmatlanok, hogy sok esetben az interneten néznek utána az orvos által elmondottaknak, vagy a szomszédtól kérdezik azt meg, esetleg más doktorhoz fordulnak - mondta az InfoRádiónak a GfK Hungária piackutató intézet egészségügyi kutatási osztályvezetője, hozzátéve: a betegek kevésbé hagyatkoznak az orvos által elmondottakra, megkérdőjelezik és kétségbe vonják azt, amit az orvos javasol.

Lantos Zoltán szerint a páciensek a változásokat, a reformokat okolják ezért, ráadásul a híradásokba elsősorban a negatívumok kerülnek, az eredményekről és az erőfeszítésekről kevés szó esik.

Fogyasztói szemlélet

A betegek egyre inkább fogyasztóknak érzik magukat, és úgy gondolják, hogy minden és azonnal jár nekik, ezek az elvárások azonban túlzóak - mondja a szakember, aki szerint ennek következtében a betegek türelmetlenebbek, agresszívebbek és követelődzőbbek is.

A kutató hangsúlyozta, az orvosok kiszolgáltatottak, mert nem világosak a határok: nem tudják megmondani a betegeknek, hogy mettől teljesíthető a szolgáltatás, és mettől nem.

Nyugodt és higgadt kommunikáció, nyugodtabb közeg és a határok egyértelmű megfogalmazása - Lantos Zoltán szerint ezt teheti az orvos, hogy a betegek jobban bízzanak benne.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást