Balatonvilágos megyét váltana

Infostart
2008. november 8. 08:00
Balatonvilágos megyét váltana. Az ott lakók három hónapon belül helyi népszavazáson döntenek arról, hogy a Veszprém megyei település Somogyhoz csatlakozzon-e? Az ok: Balatonvilágos szinte egybeépült a somogyi Siófokkal, az emberek ott intézik ügyeiket.

Veszprém megye a rendszerváltás óta 11 bakonyi települést vesztett el. Öt falu - köztük Szerecseny, Lázi, Bakonypéterd - már az 1990-es években kivált és Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakozott. Újabb fél tucat település távozási kérelme került a parlament elé 2000-ben. Ebben a csoportban volt többek között Veszprémvarsány, Bakonyszentlászló, Fenyőfő.

Még egy település, Malomsok nagyjából ugyanekkor szándékozott megválni Veszprém megyétől, hogy ugyancsak Győrhöz tartozzon. A megyeváltásnak a népszavazás csak az első lépése, utána be kell nyújtani az önkormányzati tárcához a szükséges dokumentumokat, és ezután mondja ki a végső szót az Országgyűlés.

Ha támogatja a kezdeményezést a törvényhozás, akkor a válni szándékozó település a következő önkormányzati választás napján csatlakozhat választott a választott megyéhez. A parlamentnek egyébként nem kötelező figyelembe vennie a helyi referendum eredményét.

Nem mindegyik megyeváltó kezdeményezés ér véget válással. A szintén Veszprém megyei Lovászpatonán 2004-ben tartottak népszavazást arról, hogy Győr-Moson-Sopronhoz kerüljenek-e. A falu közvéleménye megosztott volt, a képviselő testület például nem támogatta az elszakadást. Végül maradt is Veszprém megye része Lovászpatona.

Ugyancsak nem sikerült megyét váltania a Somogy megyei Pogányszentpéternek és Iharosnak, amelyek önkormányzatai hátrányos helyzetűnek érezték magukat megyéjükben, ezért Zalához akartak csatlakozni.

A Komárom-Esztergom megyei Dömös Pest megyéhez csatlakozása már 1984-ben felmerült, végül 2001-ben tartottak róla népszavazást. A végeredmény itt is az lett, hogy a Duna-parti település közigazgatásilag maradt, ahol volt: Komárom megyében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást