Szennyvíztisztító: bírságot nem kell fizetni, de a 10 milliárdot elvonhatják

Infostart
2008. november 7. 12:39
Nem bírságolták meg Budapestet a csepeli szennyvíztisztító közbeszerzési eljárása miatt - mondta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének sajtófőnöke.

A testület - egy tavaly novemberi és egy januári uniós vizsgálat alapján - figyelmeztetést küldött a magyar államnak, mert úgy véli, hogy a szennyvíztisztító megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás nem a közösségi szabályoknak megfelelően zajlott. Hozzátette: kifogásaikat jelezték a magyar kapcsolattartónak, amely viszont vitatja a megállapításokat.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint a problémát a közbeszerzési jogszabályok különböző értelmezése okozza. Hangsúlyozták: Magyarország élni kíván azzal a lehetőséggel, hogy egy meghallgatáson a projektgazda ismét előadhatja érveit a döntéshozóknak.

A vita jelenleg itt tart. Az ügy végkimenetele az lehet, hogy az unió mintegy tízmilliárd forintos támogatást von el a projekttől. A 100 milliárd forintot meghaladó teljes beruházás 60 százalékát az EU, 20 százalékát a magyar állam, 15 százalékát pedig a főváros finanszírozza. A 40 millió eurós elvonás a támogatás 25 százalékát jelenti. Amennyiben ez bekövetkezik, az uniós pénz pótlását 4:3 arányban kell állnia az államnak illetve a fővárosnak - tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Önkormányzat neve elhallgatását kérő illetékesétől.

Németh Szilád fideszes fővárosi képviselő csütörtökön az InfoRádiónak elmondta: a csepeli szennyvíztisztító unió által vitatott közbeszerzési problémái mellett a projekt több elemével baj van. A budai főgyűjtőcsatorna kivitelezése háromhetes késésben van, azt pedig még nem is tudja a főváros, hova fogják szállítani a szennyvíziszapot.

A képviselő hozzáette: a telepet muszáj megépíteni, különben a teljes összeget megvonhatja az unió.

A Fővárosi Önkormányzatnál egyelőre nem foglalkoznak ezzel a problémával. Úgy vélik: amennyiben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem ismeri el a tévedést, még 1-1,5 év telhet el az ügy lezárásáig, az pedig már a 2010-es költségvetés problémája lesz, honnan csoportosítsanak át forrásokat a szennyvíztisztító telep megépítéséhez. A beruházásnak egyébként addigra el kell készülnie.