Öt év fegyház az olimpiai bajnoknak

InfoRádió / MTI
2008. november 3. 17:09
Farkas Péter egykori olimpiai bajnok birkózót öt év fegyházra ítélte bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn. A sportoló és a testvére is eltűnt az épületből a többórás ítélethirdetés alatt.

Továbbá elrendelte egy másik eljárásban korábban jogerősen kiszabott egyéves börtön végrehajtását. Farkas Péter két vádlott-társa hat, illetve hét év fegyházat kapott társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt.

A sportoló és a testvére is megszökött az ítélethirdetésről; Farkas Károly rosszullétre hivatkozva a mosdóba ment, majd eltűnt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) épületéből hétfő délután.

Farkas Károlyt a PKKB hét év fegyházra ítélte társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt. A férfi rosszulléte miatt a bíróság azonban félbeszakította az ítélethirdetést, a férfi ekkor tűnt el a bíróság épületéből.

Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, ezután azonban már Farkas Péter sem tért vissza.

Az első fokú ítélet kihirdetésének végén a bírónő a Farkas testvérek előzetes letartóztatását rendelte el a távollétükben. Mindeközben a tárgyaló előtt rendőrök ültek.

Az ítélet nem jogerős, mert a vád és a védelem is fellebbezett ellene.