Medián: Orbán jobb válságkezelő lenne

Infostart
2008. november 3. 15:23
Egyre többen félnek attól Magyarországon, hogy a gazdasági válság személyesen is érinteni fogja őket - derül ki a Medián felméréséből. Az intézet kutatási igazgatója ugyanakkor elmondta: a miniszterelnök válságkezelésben tanúsított magatartását az emberek többsége pozitívan értékelte.

Karácsony Gergely kutatásvezetője az InfoRádióban elmondta: a magyarok 26 százaléka arra számít, hogy egy évig, 42 százaléka pedig arra, hogy egy évnél is tovább elhúzódhat a gazdasági válság.

A pénzügyi válság menedzselésében politikailag kívánatosabb az emberek számára Orbán Viktor; a megkérdezettek 42 százaléka a kormányfő, 47 százaléka a Fidesz elnöke mellett voksolt, amikor arról kérdezték, ki alkalmasabb a válsághelyzet megoldására.

Az ellenzéki vezér rokonszenv tekintetében is felülkerekedett 48:46 százalékos arányban. Ugyanakkor Gyurcsány Ferencnek a krízishelyzetben tanúsított magatartását felelősebbnek ítélték meg a válaszadók, ahogy a kompetenciáját is.

A nemzeti csúcsot a megkérdezettek 53 százaléka fontos lépésnek tartotta, de egy hét alatt 28-ról 41 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik végül értelmetlennek látták.

A kutató azt is közölte: bár az emberek általában nem örülnének annak, ha a jövőben kétpárti parlament alakulna, a kis pártokat mégis olyan kevesen támogatják, hogy azok jelenleg nem kerülnének be az Országgyűlésbe.

Szűkült a különbség a Szonda Ipsos szerint

A nemzeti csúcsot követően, az október 23-i hosszú hétvégét is magában foglaló időszakban szűkült a különbség a két nagy párt támogatottsága között. A múlt hónapban a választókorú népesség 32 százaléka állt a Fidesz mögött, 18 százaléka volt MSZP-s, most az ellenzéki párt 31-20-ra vezet.

Závecz Tibor véleménykutatási igazgatót az InfoRádióban elmondta: a szocialisták több mint egy éve nem álltak ilyen jól, mint most, a gazdasági válság időszakában. Az MSZP főleg a fővárosban erősödött, itt nagyjából 25-25 százalékon áll a legnagyobb ellenzéki párt és a kormányzó erő.

Felmérésükből kiderül az is, hogy mind az MSZP, mind a Fidesz támogatóinak többsége kizártnak tartja, hogy a következő választásokon az ellentétes politikai erőre szavazzon, azaz a pártok támogatói köre stabil.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Závecz Tibor (Szonda Ipsos)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Karácsony Gergely (Medián)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást