A Fidesz: a válság árát nem a nyugdíjasokkal és közszolgákkal kell megfizettetni

Infostart
2008. október 28. 07:02
A Fidesz továbbra is adócsökkentésben és nem megszorításokban gondolkodik. Az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője azt mondta: Gyurcsány Ferenc a hétfői parlamenti ülésen nem vállalta a szembenézést a választópolgárokkal, és nem vitatta meg az ország helyzetét az ellenzéki pártokkal. Navracsics Tibor szerint az IMF-hitel miatt szükség lesz a harmadik költségvetési tervezet benyújtására is.

Az index.hu értesülése szerint a Nemzetközi Valutaalap 10 milliárd eurós hitelkeretével összefüggően kiszivárgott feltételek és az ehhez kapcsolódó kormányzati elképzelések hallatán a Fidesz vezetősége hétfő este informális egyeztetést tartott.

A hírportál azt írta, ezen az ellenzéki vezetők arra jutottak, hogy a párt nem támogatja ilyen feltételek mellett az IMF-hitelt, mert a válság árát nem a közszolgákkal és a nyugdíjasokkal kell megfizettetni.

Az MSZP-frakció öt órán át tartó esti egyeztetésével egy időben, még a kora esti órákban Navracsics Tibor, a Fidesz képviselocsoportjának vezetője azt mondta: a hétfői parlamenti ülésen Gyurcsány Ferenc és a kormány képviselői némák maradtak akkor, amikor Varga Mihály a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodás feltételeiről érdeklődött.

Az InfoRádiónak az IMF-hitellel összefüggően kiszivárgott hírekre vonatkozó kérdésére Navracsics Tibor azt válaszolta, hogy a Fidesz kezdettől fogva a gazdasági növekedés élénkítése és az adócsökkentés érdekében emelt szót. Reményeik szerint ez ráébresztheti a kormányt is arra, hogy több más európai országhoz hasonlóan a magyar kormánynak is erre kell keresi majd a válságból kivezető utat.

A frakcióvezető hozzátette: a jelenlegi helyzetben a kormány részéről szükséges lesz egy harmadik költségvetési tervezet benyújtásásra is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást