Ötpárti egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője szerdára az adókérdésekről és a költségvetési plafonról - közölte a szabad demokraták ügyvivője. Horn Gábor azt mondta: a találkozón a nemzeti csúcson megfogalmazódott javaslatokat vitatnák meg.
Kóka János és Herényi Károly a frakcióvezetőknek címzett levelében az áll, hogy a találkozó előkészítené a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek részvételével összehívandó politikai csúcsot.
Az ötpárti egyeztetésen a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, valamint az adóreform menetrendjéről és garanciáiról egyeztetnének. Az MDF és az SZDSZ frakcióvezetői azt is kezdeményezik, hogy még a parlament őszi ülésszakán kezdjenek el tervezni egy középtávú adóreformot.
A javaslat része az is, hogy már január 1-től határozott kiadáscsökkentő programmal védjék meg a hazai bankbetétek, nyugdíjak, befektetések értékét, és ezzel párhuzamosan egyszerűsítsék az adórendszert.