Kitálal a vádlott: az MSZP kampányát is finanszírozták alapítványi pénzből

InfoRádió / MTI
2008. október 16. 17:58
A Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták pluszforráshoz az MSZP alapszervezeteit a 2006-os választási kampányban - vallotta a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány akkori elnöke visszautasította Lados kijelentéseit.

Lados István, akit Fodor Endre tanácsvezető bíró a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatokról kérdezett, vallomásában azt mondta: a kuratórium akkori elnöke, Baja Ferenc másodmagával tartott tájékoztatót a 2006-os országgyűlési választások előtt csaknem kétszáz pártaktivistának arról, hogyan kell a civil szervezeteknek pályázni az alapítványhoz.

Lados István azt állította, hogy a Baja Ferenc által tartott ismertetőn elhangzott: a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatok egyik kikötése az volt, hogy csak civil szervezetek pályázhatnak.

A bíró kérdésére megerősítette: a pályázatok célja az volt, hogy civil szervezeteken keresztül pluszforráshoz juttassák az MSZP szervezeteket a választási kampányban.

A vádlott szerint a Baja Ferenc által tartott tájékoztatón elhangzott, "maximum 500 ezer forint lehet a pályázat összege, és országgyűlési választókerületenként egy civil szervezet pályázhat".

Lados István elmondta: minden egyes pályázathoz ajánlólevelet kellett csatolni, melyre külön felhívták a tájékoztatón a figyelmet. "A párt adott körzetben induló jelöltjétől kellett ajánlást kérni, ez arra szolgált, hogy kizárják azt, hogy a pályázaton ismeretlenek pályázzanak" - tette hozzá a vádlott.

Baja Ferenc az MTI megkeresésére visszautasította Lados István kijelentéseit. Mint hozzátette: az Állami Számvevőszék is vizsgálta a pályázataikat, de az elszámolásaikat rendben találta. Megjegyezte: csak azok a szervezetek nem számoltak el, amelyeket Zuschlag János és társai hoztak létre éppen arra a célra, hogy alapítványi pénzekhez jussanak általuk.

A Táncsics Alapítványt 2003 végén alapította az MSZP. Az alapítvány kuratóriumának elnöke jelenleg Lamperth Mónika, a felügyelő bizottságot pedig Puch László vezeti. A pártalapítvány - az erről szóló törvény értelmében - évente több mint 500 millió forintból gazdálkodhat.