Robbanás és tűz a XVII. kerületben - képek

Infostart
2008. október 13. 10:45
Kigyulladt egy családi ház a XVII. kerületben. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: robbanás is volt az épületben, emiatt egy fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett.

Robbanás történt és tűz keletkezett egy családi ház mögötti melléképületben hétfő reggel, a XVII. kerületi Úttörő utcában. A helyiségben ez idő alatt egy fiatal férfi volt, aki az arcán, a mellkasán és a kezein égési sérüléseket szenvedett - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

Molnár Péter közölte: a tűzoltók két sugárral oltották el a tüzet, ami korábban átterjedt a két szomszédos családi házra is, ám ezekben csak kisebb kárt okozott.

A melléképület, amelyben a robbanás történt, megsemmisült, míg egy másik leégett, le kell bontani - tette hozzá a szóvivő.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a robbanást, ezt csak a tűzoltási munkák végeztével kezdik majd vizsgálni - mondta Molnár Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást