Elhárította az ország a magyar piacot ért spekulációs támadás első hullámát, de a pénzügyi válság még nem ért véget - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc október 18-ára, szombatra hívta össze a nemzeti csúcsot.
Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta: a magyar pénzügyi és bankrendszer erős a tőkehelyzetet és a forrásszerkezetet tekintve is, és ez esélyt ad arra, hogy az ország a maga erejéből elhárítsa a veszélyt.
Hozzátette: az ügyben a hazai és nemzetközi felügyeletek már megkezdék a vizsgálatot.
A kormányfő az adócsökkentésről a jegybankelnökre hivatkozva elmondta: a versenyképesség növelésénél most fontosabb a stabilitás, ez pedig nem teszi lehetővé az adócsökkentést. Gyurcsány szerint akkor lehet adócsökkentés, ha marad még pénz.