Gyurcsány: a válság elérte Magyarországot, közvetlen beavatkozásra van szükség

Infostart
2008. október 11. 11:16
A miniszterelnök szerint ma sokkal jobbak a tárgyalás és a megegyezés feltételei az SZDSZ-szel, mint pár héttel ezelőtt. Az MSZP elnöke pártja kongresszusa előtt nyilatkozott a Népszabadságnak. Gyurcsány Ferenc elmondta: a világgazdasági válság miatt újra kell gondolni a költségvetés néhány fontos számát.

A kormányfő a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: a korábbinál nagyobb esélyt lát arra, hogy a költségvetéshez megszerezzék az SZDSZ támogatását. Gyurcsány Ferenc szerint az SZDSZ most éppúgy politikájának átgondolására kényszerül, mint a kormány.

Gyurcsány Ferenc leszögezte: a világgazdasági válság miatt újra kell gondolni az ország jövő évre tervezett költségvetését. Az MSZP elnöke hozzátette: meg kell nézni, hogy mit lehet tenni az adórendszerben és az állami kiadásokban.

Úgy vélte: az SZDSZ-nek is be kell látnia, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben egy pont után a kiadás- és adócsökkentés önveszélyes folyamatot gerjeszt.

Az interjúban arról beszélt, hogy fontos lenne a pénzpiaci szereplők, a munkaadók, a munkavállalók, a parlamenti pártok együttműködése. A kormányfő megjegyezte: a válság már elérte Magyarországot, éppen ezért közvetlen állami és jegybanki beavatkozásra van szükség.

Hozzátette: a válság hatással lesz a növekedésre, az inflációra, az árfolyamra és a bérekre is.

Senki sem érinthetetlen

Az MSZP elnöke elmondta: morális kötelességének érzi a párt mai kongresszusának megtartását, megjegyezte: szerinte erre már fél évvel ezelőtt, a kisebbségi kormányzás kezdetén szükség lett volna, hiszen a megváltozott helyzetben újbóli felhatalmazásra van szüksége.

A miniszterelnök kiemelte: a kongresszuson a küldöttek dönthetnek arról, hogy a kisebbségi kormányzást, vagy az előrehozott választást tartják jobb megoldásnak, illetve, hogy kinek a vezetésével képzelik el mindezt. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a kongresszus fő témája az lesz, hogy "a világban zajló zűrzavarban miként tudják rövidtávon stabilizálni a helyzetet", merre kell vezetniük a hosszabb távú célkitűzéseknek, amelyek megőrzik a liberálisok reformszándékát és az MSZP szociális elkötelezettségét is.

A miniszterelnök a megfigyelési ügy kapcsán úgy vélte: nem lehet alaptalanul vádaskodni, hiszen a politikai- és gazdasági élet fundamentumairól van szó. A kormányfő leszögezte: nincs az a magas tisztség vagy befolyás, barátság, ami alapján bárki is érinthetetlen lenne. Éppen ezért rendkívül határozottan kell lefolytatni a vizsgálatot, de senkit sem szabad alaptalanul besározni - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást