Két fronton is aktivizálja magát a NATO

Infostart
2008. október 9. 18:54
Nem veszélyezteti a tagállamok NATO-vállalásait a pénzügyi válság - jelentette ki az észak-atlanti szövetség szóvivője mondta a védelmi miniszterek informális tanácskozásának első napján. James Appathurai szerint Koszovóban törékeny a béke, ezért nincs szó a csapatok kivonásáról.

Koszovóról a szóvivő azt mondta: a stabilitás törékeny, és nincs szó a csapatok kivonásáról. Az eddigi döntésekről kijelentette: a szövetség két héten belül egy tengerészeti egységet hoz létre, amely Szomália partjainál a kalózkodást igyekszik megakadályozni, illetve biztosítani a segélyek lakossághoz való eljuttatását. A kelet-afrikai ország népességének 60 százaléka segélyekből él.

Az afganisztáni tervekről a szóvivő kifejtette: fel kell lépni a kábítószer-kereskedelem ellen, az afgán nemzeti hadsereg létszámát pedig 130 ezer főre kívánják növelni. Ehhez a NATO helikoptereket és kiképzőket is biztosít. Hozzátette: a pénzügyi válság várhatóan nem befolyásolja a szövetség műveleteit, de a forrásokat hatékonyabban kell majd felhasználniuk.

A tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette: a következő 5 évben a GDP 0,2 százalékával növeli a védelmi feladatokra fordított összeget. A védelmi kiadások jövőre 7 százalékkal lesznek magasabbak, mint idén.

Szekeres Imre elmondta: Budapest a többi között azt javasolja majd a találkozón, hogy a jövőben ne az afganisztáni misszióban szerepet vállaló tagállamok finanszírozzák saját részvételüket. Ehelyett hozzanak létre egy közös alapot, amelybe minden állam a saját teherbíró képességének megfelelő összeget fizetne be. A miniszter szólt arról is, hogy Magyarország a jövőben vállalást tesz nagyobb létszámú részvételre a külföldi missziókban.

A tanácskozáson a NATO főtitkára arról beszélt, hogy a jövőben az afganisztáni vezetés fokozottabb részvételére is szükség lesz a béke megteremtésében. Az észak-atlanti szövetség főtitkára arról is beszélt: fokozni kell az együttműködést Afganisztán szomszédjaival is.

Budapesten 42 ország küldöttsége vesz részt az atlanti szövetséghez tartozó államok védelmi minisztereinek kétnapos informális találkozóján, amelynek egyik fő témája a NATO új stratégiájának előkészítése.

Hanganyag: Németh Zoltán és Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló 3.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást