Nem kell a világörökségi cím Tokaj környékén?

Infostart
2008. október 7. 12:51
Visszaadná a világörökségi címet vagy legalábbis ezt fontolgatja néhány település a tokaji kultúrtáj védett területén. Ahogy az egyik polgármester elmondta, eddig előnyük nem, hátrányuk azonban származott abból, hogy különleges védettség alatt állnak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke ezzel szemben úgy látja: a világörökségi címnek nincs káros következménye a települések fejlesztéseire.

Néhány település a tokaji kultúrtáj védett területén azt fontolgatja, hogy visszaadja a 2002-ben kapott világörökségi címet, arra hivatkozva, hogy az gátolja a fejlesztéseket, beruházásokat. Tállya polgármestere az InfoRádióban azt mondta: a címnek egyelőre csak a kedvezőtlen hatásait érzékeli.

Osika József kifejtette: a cím miatt elveszítik a befektetőket, miközben a térségben sorra szűnnek meg a munkahelyek. Kifogásolta, hogy a világörökségi védettségre hivatkozva akadályozták meg civilek a szerencsi szalmatüzelésű erőmű megépítését is, miközben bezárt a város cukorgyára, így egyre többen maradnak munka nélkül.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke ezzel szemben úgy látja: a világörökségi címnek nincs káros következménye a települések fejlesztéseire. Mint mondta, a térség nagyjából 2 milliárd forintos plusztámogatást nyert a pályázatokon annak köszönhetően, hogy viseli a világörökségi címet.

Hozzátette: az erőműnek egészségügyi kockázatai is voltak, ezért nem valósult meg. Szerinte a térségnek turisztikai fejlesztésekre lenne szüksége, ebben ugyanis nagy lehetőségek vannak.

Mezős Tamás mindenesetre úgy véli: szükség van egy találkozóra az érintett területek polgármestereivel.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mezõs Tamás - Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Osika József, Tállya polgármestere
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást