Tovább csúszhat a 4-es metró átadása

Infostart
2008. október 6. 20:23
Újraindította a 4-es metró alagútfúrási munkálatait a Bamco konzorcium - mondta az InfoRádiónak a DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője. Pető Szabolcs megerősítette: a beruházás elkészül a 2011-es határidőre, legfeljebb nem az év közepén, hanem az év második felében kerül átadásra az új vonal.

Jogfenntartással fizeti ki a DBR Metró Projekt Igazgatóság a néhány nappal korábban a munkálatait ideiglenesen felfüggesztő Bamco konzorcium követeléseit. Ez azt jelenti, hogy a döntnöki bizottsági határozatokban javasolt 13 millió euró (hozzávetőleg 3 milliárd forint) összeget a Bamco konzorcium megkapja ugyan, ám a DBR választott bírósághoz fordul és amennyiben a bíróság alacsonyabb összeget ítél meg, úgy a különbség visszavonható.

A megállapodás hatására a Bamco a következő napokban fokozatosan felveszi a munkát, ám egyes részberuházások, például a Gellért téri vasúti átkötőalagút építése továbbra is áll majd, mivel erre még nem rendelkezik engedéllyel - mondta az InfoRádiónak a DBR Metro Projektigazgatóság szóvivője.

A Fővám téri állomás sorsa is megoldódni látszik: az ottani peronalagutak, és ezáltal az egész állomás megépítésének módosulásáról szóló engedélykérelmet a Hídépítő a napokban nyújtja be a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a jóváhagyás legkésőbb decemberig megszülethet - tette hozzá Pető Szabolcs.

Hanganyag: Szépvölgyi István


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást