Lemondott a közlekedési miniszter

Infostart
2008. október 6. 16:25
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn elfogadta Szabó Pál közlekedési miniszter lemondását.

Pest megyében 4-re emelkedett a reggel, Monorierdőnél történt vasúti baleset halálos áldozatainak száma. A baleset három életveszélyes, négy súlyos és 19 könnyebb sérültjét kórházban ápolják.

A történtek miatt lemondott posztjáról Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke; lemondásukat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta.

A kormányszóvivő közölte: Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szintén felajánlotta lemondását, ezt azonban a miniszterelnök nem fogadta el.

A baleset akkor történt, amikor egy Debrecenből a főváros felé tartó Intercity utolsó kocsijának ütközött egy személyvonat; több vagon megrongálódott, az egyik pedig kisiklott.

Sigulinszky Tibor, a vasúttársaság szóvivője azt mondta: az eddigi vizsgálatok szerint a balesetet a biztosítóberendezés meghibásodása okozta, miután az Intercity az állomás előtt - valószínűleg a hibás jelzés miatt - kezdett fékezni, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat.

A közlekedés mindkét vágányon szünetel és jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon.