A képzés javítása is szükséges a gazdaság kifehérítéséhez

Infostart
2008. szeptember 24. 13:18
A többi között a képzés és oktatás területének bevonását is szükségesnek tartja a gazdaság kifehéredéséhez az ennek lehetőségeit vizsgáló bizottság. A testület tagjai erről azután beszéltek, hogy egyeztettek Gyurcsány Ferenc kormányfővel a parlamentben.

Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke, a miniszterelnök által felkért bizottság tagja azt mondta: az adócsökkentés önmagában nem elegendő a feketegazdaság felszámolására.

A Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője arról beszélt, hogy egyelőre még nem tudni, hogy a második fél évben is elő tudják- e teremteni az első hat hónapban az adó- és járulékbevételekből keletkezett mintegy 30 milliárd forintot.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke azt közölte: jó iránynak tartja, hogy az eddiginél szigorúbban ellenőrzik az egészségügyi jogviszonyt.

A testület els jelentése szerint tavaly egész évben 80-100 milliárd forint volt a feketegazdaság visszaszorításából keletkezett többletbevétel.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást