Újabb krátert találtak a Marson

InfoRádió / MTI
2008. szeptember 23. 17:38
Újabb, 22 kilométer átmérőjű krátert térképez fel a Marson az Opportunity. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közlése szerint az önjáró robotnak ehhez 11 kilométert kell megtennie, vagyis kétszer annyit, mint amennyit eddig bejárt a vörös bolygón.

A robot csigalassúsággal tud előrehaladni, és beleszámítva azt is, hogy időnként megáll egy-egy tudományos szempontból érdekes helyszínnél, az Endeavour kráterhoz vezető útja vélhetően mintegy két évig fog tartani.

Az Opportunity 2004 januárjában szállt le a Mars egyenlítői vidékére, három héttel azután, hogy ikertestvére, a Spirit ugyancsak épségben elérte a felszínt. Mindkét robot működésének az idejére mindössze három hónapos garanciát vállaltak a gyártók, de a két szerkezet azóta is működik.