Nem veszi napirendre a Megegyezés programot az Országgyűlés

InfoRádió / MTI
2008. szeptember 22. 14:27
Az Országgyűlés nem veszi napirendre a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról - közölte az Országgyűlés elnöke hétfőn, a házbizottság rendkívüli ülése után.

Szili Katalin elmondta: az alkotmányügyi bizottság véleménye szerint a javaslat nincs abban az állapotban, hogy a parlament dönteni tudjon róla.

A Fidesz a múlt hétfőn kezdeményezte, hogy Országgyűlés a házszabálytól eltéréssel szavazzon az általuk benyújtott javaslatról.

A rendkívüli házbizottsági ülésen szó volt arról is, hogy szavaznak a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság felállításáról.

Mint elhangzott, van lehetőség arra, hogy a házszabálytól eltéréssel még a nap folyamán szavazzon a parlament a pártalapítványokról szóló törvényjavaslatról. Szili Katalin tájékoztatása szerint ehhez délután három óráig lehet módosító indítványt benyújtani.

Az alkotmányügyi bizottságban az SZDSZ kivételével minden frakció igennel szavazott arra, hogy még hétfőn döntsön az Országgyűlés a pártalapítványokról szóló törvényjavaslatról - mondta Csiha Judit hétfőn, a bizottság ülése után az MTI-nek.

A testület szocialista elnöke közölte: a törvénymódosításra azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság (Ab) még április végén több ponton alkotmánysértőnek találta a pártok finanszírozásával kapcsolatos kétharmados törvényt. Ennek korrigálására az Ab szeptember végéig adott határidőt a jogalkotónak.

A nyáron sokfordulós ötpárti tárgyalások zajlottak, ennek eredménye a bizottság javaslata, amely ugyan nem rendez minden kérdést, de az Ab-határozatának eleget tesz - mondta Csiha Judit. Szerinte ezt a kegyelmi pillanatot nem szabad elszalasztani, ezért hétfőn házszabálytól eltéréssel a parlament dönteni igyekszik az előterjesztésről.

Csiha Judit emlékeztetett arra, hogy az alkotmányügyi bizottságnak nincs MDF-es tagja, az SZDSZ-t leszámítva pedig minden képviselő támogatta a törvénymódosítást. Hozzátette: a liberális párt képviselője szerint a javaslat nem rendez minden egyes kérdést. Csiha Judit hangsúlyozta: ezért annak elfogadása után is tovább kell folytatni az öt párti egyeztetéseket.

Az alkotmányügyi bizottság tervezete szerint teljes egészében szavazatarányossá válhat a pártalapítványok költségvetési támogatása. Az új számítási módszer szerint az MSZP Táncsics Mihály Alapítványa éves szinten 24,9 millió forinttal, a Fidesz Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványa 61,5 millió forinttal kaphat több állami támogatást.

Rosszabbul járna viszont a másik három ellenzéki párt: az MDF Antall József Alapítványa 29,6 millióval, az SZDSZ Szabó Miklós Alapítványa 28,8 millióval és a KDNP Barankovics István Alapítványa 52,9 millió forinttal kaphat kevesebbet a büdzséből.

A parlamenten kívüli MIÉP viszont támogatáshoz jutna: 25 millió forintot könyvelhetne el.

A törvénymódosításra azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság áprilisban kimondta: alkotmányellenes, hogy költségvetési támogatásra csak azok a pártalapítványok jogosultak, amelyeket előzőleg legalább két egymást követő parlamenti ciklusban frakcióval rendelkező párt alapított.

A Navracsics Tibor által jegyezett Fidesz-indítványról Csiha Judit az MTI-nek azt mondta: az alkotmányügyi bizottság nem vette napirendre. Ennek oka, hogy a bizottság szocialista tagja, Wiener György felvetette: a Megegyezés programról szóló szavazást szorgalmazó előterjesztéssel kapcsolatban alkotmányossági aggályok merültek fel. A bizottság egy hét múlva újra megvizsgálja az ügyet.