Lánczi András: Előfordulhat, hogy együtt szavaz majd a Fidesz és az SZDSZ

Infostart
2008. szeptember 20. 15:21
A miniszterelnök megerősítését szolgálhatja Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programcsomagjáról tervezett parlamenti vitanap - mondta az InfoRádiónak Lánczi András politológus. Az egyetemi tanár hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy bizonyos kérdésekben a közeljövőben hasonló álláspontot képvisel majd a Fidesz és az SZDSZ.

Egy parlamentáris demokráciában az országgyűlésben van a helye a vitáknak - véli Lánczi András politológus. Különösen akkor, ha a miniszterelnök Megegyezés című programcsomagjának még a műfaját is sokan vitatják - tette hozzá. Lánczi András szerint a vitanap nyilván az ő megerősítésére szolgálna, de tulajdonképpen tét nélküli, közvetlen politikai következményei nincsenek.

Amire jó lehet, az az, hogy Gyurcsány Ferenc elhitesse, mégis van programja. Lánczi András nem tud róla, hogy a vitanap keretében szavaznának is majd, de ha leszavazzák a miniszterelnököt, annak sincs különösebb következménye. Ez nem ugyanaz, mintha a választások után felálló kormánynak leszavazná a programját a parlament - mutatott rá a politológus, aki hangsúlyozta, túl a sugallt üzeneten és a hatalomépítésen, nincs következménye az eseménynek.

Orbán Viktor és Fodor Gábor tárgyalásaival kapcsolatban a politológus kifejtette, ez sem különös, hanem a demokráciákban bevett, megszokott, érthető lépés, mint ellenzéki pártok megbeszélése. Az újdonság abban van, hogy korábban ezek a pártok nem igazán beszéltek egymással. A mostani tárgyalások oka nyilván az, hogy az SZDSZ kormánypártból ellenzéki erővé vált.

Lánczi András nem látja jelét annak, hogy bármilyen szorosabb együttműködés kezdete volna a tárgyalás, de nagyra értékeli már azt is, hogy a két párt ilyen magas szinten tárgyal egymással. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben tárgyalniuk is kell - tette hozzá.

A kért párt esetleges együttműködéséről elmondta, biztosan lesznek alkalmi együttszavazások, de a fő kérdés az, hogy a döntő ügyekben az SZDSZ miként szavaz. A politológus kiemelte: már előfordul, hogy nézetazonosság van egy-két ponton a két erő között, például a költségvetés megítélésében, és ha nem is teljes mértékben értenek egyet, de felfogásuk egy irányba mutat.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást