Sólyom: Elfogadhatatlan a szlovák oktatási miniszter logikája

InfoRádió / MTI
2008. szeptember 12. 17:27
Megengedhetetlennek nevezte a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal összefüggő kijelentését a magyar köztársasági elnök a visegrádi országok államfőinek szlovákiai találkozóján.

Sólyom László azt mondta: egy olyan országban, ahol tíz százalék a magyar lakosság aránya, tűrhetetlen azt mondani, hogy ne használják a magyarok az anyanyelvüket.

Szlovákiában egy felmérés szerint a tizenöt éves fiatalok több mint hatvan százaléka úgy véli, hogy nyilvánosság előtt a magyar szónak nincs helye. Ezt kommentálva az oktatási miniszter csütörtökön a pozsonyi parlamentben úgy fogalmazott: van abban egyfajta logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak.

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök a pöstyéni találkozón arról beszélt, hogy nem kiélezettek a viszonyok Magyarország és Szlovákia között, de hivatalos kétoldalú államfői találkozó most még nem lesz.