További lépések szükségesek a droghalál megelőzésére

Infostart
2008. szeptember 2. 14:16
Nem tart indokoltnak büntetőjogi változtatásokat a kormány a kábítószer-használattal összefüggésben - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. Avarkeszi Dezső Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának ülésén beszélt erről, amelyet a nyáron történt kilenc túladagolásos haláleset miatt hívtak össze.

Az államtitkár arról beszélt, hogy az előző évekhez képest csökkent a droghasználat miatt bekövetkezett halálesetek száma, de ezek 88 százalékát a halálos herointúladagolások teszik ki.

Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára elmondta: a tárca jövőre - az idei évhez hasonlóan - egymilliárd forint körüli összeget fordíthat a megelőzésre.

Az ülés után Winkfein Csaba, az eseti bizottság szocialista elnöke az InfoRádióban azt mondta: a politikusok és a szakemberek egyaránt az együttműködés, valamint az ellátási rendszer javítását hangsúlyozták.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Winkfein Csaba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást