Csak a kár töredékét hajthatják be a brókerperben

Infostart
2008. augusztus 30. 11:30
Noha az ügyészség több mint 8 milliárd forintban állapította meg a brókerügy vádlottjai által okozott kárt, az elsőfokú ítélet csak 1,7 milliárd forintnyi vagyon elkobzását írta elő - számol be a Népszabadság. Lapszemle.

A Népszabadság arról ír, hogy a brókerügy perében több vádlottól összesen 1,7 milliárd forintnyi vagyon elkobzását rendelte el a bíróság elsőfokú ítéletében. Csakhogy a kár az ügyészség szerint több mint 8 milliárd forint.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd azt mondta, a vagyonelkobzás mértéke nem a bűnösség fokától, hanem a bűncselekményből származó és a nyomozás során fellelt javak értékétől függ. Vagyis csak azt kobozhatja el a bíróság, amit a nyomozás során zár alá vettek.

Arra a kérdésre, hogy hova lett a fennmaradó több mint 6 milliárd forint, a nyomozás során kellett volna fényt deríteni. Ha akkor nem sikerült, erre a bírósági eljárásban sincs remény - mondta az ügyvéd.

A Magyar Nemzet cikke szerint egyre inkább fogy a remény az idei és a jövő évi gazdasági kilátásokat illetően: a külpiacok szűkülése miatti exportlassulás mellett a beruházások 3,3 százalékos esése is visszafogja a várt bővülést.

A legnagyobb visszaesést a lakásépítések leállása miatt az építőipar szenvedte el, de gyengén teljesített a feldolgozóipar, a szállítmányozás és visszaesett a gazdasági szolgáltatási szféra teljesítménye is.

A központi kiadásokon belül feltűnően visszaesett az oktatásra fordított beruházások értéke is, amely az előző év azonos időszakához képest 20 százalékos csökkenést mutat.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást