Lendvai: Túl optimista volt a korábbi Gyurcsány-kormány

Infostart
2008. augusztus 29. 07:04
Segély helyett munkához kell juttatni azokat, akik tudnak és akarnak is dolgozni, de erre most nincs lehetőségük - mondta az InfoRádióban az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Lendvai Ildikó az Arénában kifejtette: az önkormányzatok kötelessége lesz, hogy foglalkoztassák ezeket az embereket.

Mamár az Gyurcsány-kormány korábbi évei egyik legnagyobb hibájának tartja az akkor szavai szerint túl optimistán elképzelt többéves adócsomagot Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Hozzátette, rosszul elemezték a nemzetközi gazdasági helyzetet is. Mint mondta, hiba négy évre előre kijelenteni, hogy mi lesz.

Így Lendvai Ildikó arra biztat Gyurcsány Ferenc új adóprogramja kapcsán, egyelőre csak azt higgyük el, hogy "így néz ki a 2009-es adótörvény és a szociális segélyezés új rendszere". Kijelentette, van fedezete ennek az adócsomagnak. A 2010-est viszont csak akkor tudják a jelzett módon beterjeszteni, ha a várakozásoknak megfelelőek lesznek a költségvetés bevételei.

Lendvai Ildikó rámutatott, ma kétszázezer ember kap szociális segélyt, viszont a felük munkaképes. Ha lehetőséget adnánk nekik, dolgoznának - vélekedett a frakcióvezető, aki szerint a többségnél "nem arról van szó, hogy nem akar dolgozni". Rámutatott, ezentúl segély csak a másik százezernek jár.

A szocialista politikus elmondta, nem a segély összegét csökkentik, de a bérét sem növelik, mivel így sem éri el a segély a bér összegét. Mint mondta, a dolgozni tudók nem lesznek segélyre jogosultak. "Ki kell találni rájuk egy szép szót majd, mindenesetre közösségi foglalkoztatottak lesznek" - fogalmazott Lendvai Ildikó.

Kifejtette: részükre az önkormányzat állami segítséggel, ha mást nem tud, közcélú munkát biztosít. Ha ezt a - négy, hat, nyolc órás - munkát fölkínálják valakinek, az nem kaphat segélyt, csak az arra az időre járó munkabért.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lendvai Ildikó 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lendvai Ildikó 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást