Jelentős összeget, 75 milliárd forintot fordít iskolák felújítására a kormány - jelentette be kedden Gyurcsány Ferenc. A kormányfői tájékoztató nem nélkülözte a politikai oldalvágást, miszerint az Orbán kormány idején a fenti összegnek csak a töredéke jutott hasonló célokra. Rekordsebességgel megérkezett a fentiekre a Fidesz reagálása, ez keretes anyagunkban olvasható.
Miközben a megszokott politikai ütésváltások folynak, Romsics Ignác akadémikus éppen arra figyelmeztet, hogy a politika az elmúlt két évtizedben csak szónokolt a tudástársadalomról, a lényegi tettek elmaradtak.
A jövőnk valóban azon a tudáson múlik, amelyet a gyerekeink most és a közeljövőben kapnak tőlünk. A lényeg, hogy ez a tudás megalapozott és korszerű legyen, az másodlagos, hogy a tudást kisiskolákban szerzik meg a gyerekek, vagy összevont intézményekben, hiszen mind a kettőt lehet jól működtetni - mondta az InfoRádiónak Romsics Ignác.
Tenni is kell
Az akadémikus szerint az iskolák összevonása önmagában nem rossz, mert több gyerek számára teszi lehetővé a szakoktatást, a magasabb szintű képzést. Az egész persze csak akkor működhet jól, ha megfelelően megszervezik az utaztatást, ha a gyerekek úgy jutnak el a távolabbi iskolába, hogy az nem okoz számukra túl nagy megterhelést.
Az egész iskolarendszer színvonalának emelésére, a tananyag átgondolására van szükség ahhoz, hogy valóban a tudástársadalom kialakulása felé haladjunk. Például az elmúlt húsz évben relatíve keveset tettünk azért, hogy minden magyar gyerek tudjon angolul. Ennek hiányában ugyanis nem fog tudni a világban boldogulni. Ugyanez igaz a számítógépes ismeretekre - magyarázta az akadémikus.
A politika nagyon sokat tehet azért, hogy tudástársadalomban éljünk, de sajnos sokat tehet ellene is. Kormányoktól függetlenül a politika nem állt a helyzet magaslatán ebből a szempontból az utóbbi időben. Általában sokat beszéltek a tudástársadalomról, de a feladat nagyságához képest keveset tettek érte - fűzte hozzá Romsics Ignác.
Azt például, hogy arányosítják a tanárok óraszámát a világban lévő óraszámokhoz, nem tartom tragédiának. Ugyanakkor ehhez pénzt, megfelelő fizetést is kell rendelni, hiszen a tanári pálya iránti érdeklődés nagyon lecsökkent - vélekedett az akadémikus.
A többség a jogászi, vagy a közgazdasági pálya felé törekszik, és aki még tanárszakra jön, azok egy része sem az iskolákba készül. Ez egy olyan negatív tendencia, amelyet csak évtizedek alatt lehet visszafordítani. Minél később kezdjük el, annál rosszabb lesz a helyzet - hangsúlyozta Romsics Ignác.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa