Lendvai: A célok változatlanok

Infostart
2008. augusztus 26. 20:49
Az MSZP frakció megvitatta és támogatja a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseit - jelentette be a szocialista képviselőcsoport vezetője a frakció kedd esti ülése után. Lendvai Ildikó azt mondta, nincs új kormányprogram, a célok változatlanok, a munkahelyteremtés pedig nem mehet adóváltozások nélkül, de nem is merülhet ki a terhek módosításában.

A szocialista frakció igen, a nyilvánosság viszont még nem ismerhette meg hétfő este a kormány adócsomagját. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP-s képviselőknek a frakció ülésén tartott prezentációjában egy komplett gazdaságélénkítő programot vázolt, aminek része volt az adó- és járulékrendszer módosítása is.

Lendvai Ildikó frakcióvezető az ülés után a részletekről nem akart beszélni, annyit azonban elmondott, a párt a kormányfő mögött áll a kérdésben.

"A frakció megvitatta és támogatta azokat a feladatokat, amelyeket a frakció és a kormány a korábban a kormány a korábban kitűzött programcélok érdekében most megvalósítani kíván. Nem készítünk új kormányprogramot, nem változtak alapvető céljaink" - mondta Lendvai Ildikó.

Ez pedig a versenyképesség növelése szociális kirekesztés nélkül, és további munkahelyek teremtése.

Az InfoRádió kérdésére Lendvai Ildikó elmondta, ez utóbbinak része az adó- és járulékrendszer módosítása. "Egy munkahelyteremtő politika, akár egy munkahelyteremtő gazdaságpolitika nem lehet meg adóintézkedések nélkül, de nem is merülhet ki adóintézkedésekben" - közölte a politikus.

Arról, amire mindenki várt, hogy hogyan is változik a jövőre az adórendszer, Lendvai Ildikó nem beszélt, mint mondta, a kormányfő szerda délben jelenti be a gazdaságélénkítő program részleteit, emellett az egyik napilap szintén szerdán, egy hatoldalas fizetett mellékletében jelenteti meg az adóváltozásokat.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást