Nem szolgál jó hírekkel a fővárosban közlekedőknek a Közlekedéstudományi Intézet Közlekedésszervezési tagozatvezetője, aki az InfoRádiónak elmondta: ősztől, iskolakezdés után a mostaninál 20-30 százalékkal lesz nagyobb a forgalom Budapest útjain.
Nem célszerű egyszerre lezárni a főútvonalakat, mert az ellehetetleníti a közlekedést - hangsúlyozta Berényi János, aki szerint enyhíteni lehetne a káoszon, ha az autósok fegyelmezettebben közlekednének, és indokolatlanul nem váltogatnának sávokat.
Tiszteletben kéne tartani a kereszteződéseket is - tette hozzá a szakértő, aki úgy véli: gyakran az autósok nem tudják belátni, hogy bemehetnek-e még a kereszteződésbe, vagy sem. Ilyen esetekben sokat számítana a rendőri segítség - jegyzi meg.
Az autósok helyzetét nem könnyítik meg a menekülő útvonalak sem, mert azok gyakorlatilag nincsenek - mondta Berényi János, hozzátéve: a tömegközlekedés sem tűnik jó megoldásnak, mert a buszok vagy a trolik is az autókkal együtt állnak a dugókban.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa