Mintegy 1,1 milliárd forintos megtakarításra számít a BKV Zrt. a fővárosi közösségi közlekedés átalakításától; az augusztus 21-ei, illetve a szeptember 6-ai kétlépcsős átállás pedig legfeljebb 250 millió forintba kerül - közölte a társaság forgalomirányításért felelős vezetője.
Borbás Péter azt mondta: az utóbbi évek legnagyobb járat-átszervezését a városszerkezeti változások, az új lakóterületek kiépítése indokolta, valamint az, hogy átszállásmentes utazási lehetőséget tudjanak biztosítani az utasoknak.
Közölte azt is, az esélyegyenlőség jobb érvényesítése jegyében a jelenleginél több vonalon futnak majd a mozgásukban korlátozottak számára alacsonypadlós járatok. Nem lesz ugyan több ezekből a járatokból, de a járműveket "jobban szétterítik" majd.
A bevezetendő változásokról, útvonal-módosításokról, valamint a járatszám-módosításokról kiadványt készíttettek 850 ezer példányban; ebből 250 ezret a budapesti nyugdíjasoknak kipostáznak.