Fidesz: Gyöngyös nem áll készen az Apollo fogadására

Infostart
2008. augusztus 15. 14:45
A Fidesz gyöngyösi elnöke visszautasítja azokat a vádakat, hogy népszavazási kezdeményezésük miatt állt el gyöngyösi beruházásától az Apollo Tyres. Tatár László az InfoRádiónak azt mondta: a legfőbb ok az volt, hogy Gyöngyös városa az ipari parkban nem rendelkezett a beruházás megvalósításához szükséges 41 hektárnyi területtel. Az MSZP részéről nyilatkozó politikus szerint a Fidesz politikája áll a kudarc hátterében.

Szó sincs arról, hogy a Fidesz elüldözte az Apollo Tyrest Gyöngyösről - mondta az InfoRádiónak a párt gyöngyösi elnöke, aki szerint a város szocialista vezetésének szétszórt és átgondolatlan iparfejlesztési elképzeléseinek esett áldozatul az indiai gumiabroncsgyártó cég.

Tatár László emlékeztetett: hasonló okokból hiúsult meg a Bosch és a Citroen gyárak gyöngyösi beruházása is. Úgy véli: a város vezetése tehetetlen és rossz város-, valamint iparfejlesztési stratégiát követ.

A politikus szerint Gyöngyös nem állt készen a 200 millió eurós és 900 munkahelyet teremtő beruházásra.

Az MSZP Gazdasági és Informatikai Bizottságának elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: a Fidesz és Orbán Viktor tudatos politikája a felelőse annak, hogy az Apollo Tyres visszavonta gyöngyösi beruházását.

Podolák György szerint Magyarországnak nagy kárt okozna az, ha a gumivállalat beruházása külföldön, például Szlovákiában valósulna meg, ahol nem állítanak elé korlátokat. Hozzátette: a kormány megpróbálja Magyarországon tartani a céget.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Podolák György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tatár László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást